TopFoci.hu hatharom.hu



Hírlista

Hírkereső.hu

Lapszemle.hu

Friss hírek

 

NBI

Hat új játékost szerződtetett a Szombathelyi Haladás
2014-07-16 09:03:50

Hat új játékost szerződtetett a Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgócsapata, a szerződést kedden írták alá a vasi megyeszékhelyen.

Városi Viktort, Nagy Olivért, Varga Gábort, Zamostny Balázst, Katona Mátét és Gaál Bálintot kedden sajtótájékoztató keretében mutatta be Artner Tamás vezetőedző, aki bejelentette, hogy Halmosi Péter és Farkas Márk szerződését meghosszabbítják.

Az új játékosok leigazolásával új korszak kezdődik a Haladás életében. Ebben a szezonban össze kell fogni és félig-meddig új csapatot kell építeni - hangsúlyozta a vezetőedző. Hozzáfűzte, olyan játékosokat sikerült szerződtetni, akikben van lehetőség. A hazai mérkőzéseken továbbra is a "mindenáron győzni akarás" szellemében küzd a csapat, amely reményei szerint hosszú távon is sikeres lesz - jelentette ki Artner Tamás.

Illés Béla, az egykori sokszoros válogatottból lett sportigazgató, kisebbségi tulajdonos az MTI kérdésére azt mondta, az új játékosoktól azt várják, hogy pótolják azokat, akik távoztak a Haladástól. Szerinte tehetséges fiatalok érkeztek Szombathelyre, akikkel újjá kell építeni a csapatot. Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakokban az volt a jellemző a Haladásra, hogy a csapat magja együtt maradt és csak egy-két focistát igazoltak posztokra, most viszont egyszerre kellett több labdarúgót is pótolni.

Illés a távozások indokául azt hozta fel, hogy a Szombathelyi Haladás az elmúlt szezonban nagyon jól szerepelt, ezért rengeteg ajánlattal bombázták a játékosokat. Próbálták ugyan megtartani őket, de kisebb költségvetésű klubként nehezen tudták felvenni a versenyt a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező vetélytársakkal.

(MTI)


Ne álmodozz hosszú futballkarrierről, ha az apád törzsfőnök
Marchettiért ajánlatot tett a Milan
Újabb francia labdarúgó a Newcastle-nél
Nasri hosszabbított a Manchester Cityvel
Matrit kölcsönadta a Milan Genoába
Huszti Szabolcs Kínába szerződik
Allegri veszi át a Juventust
Adil Rami a Milan játékosa lesz
Vb-2014 - Klose alszik egyet a folytatásra
Vb-2014 - Schweinsteiger újabb trófeákat akar
 
 Átigazolások
 Juventus
 AC MILAN
 Chelsea
 Real Madrid
 Egyéb sporthírek
 Premier League
 As Roma
 OFF topik
 Az ev leg-jei..
Laptop © powered by arukereso.hu

Vennikéne műszaki webáruház