A 29 éves angol válogatott játékost, akit még három esztendőre érvényes kontraktus köt jelenlegi csapatához, sok klub kereste meg az elmúlt időszakban, ám David Sullivan, a kalapácsosok elnöke elmondta, hogy Parker semmi pénzért nem eladó.
„Igéretet tettem a szurkolóknak és a játékosoknak, hogy Parker nem távozik a nyáron a csapattól, és ezt be is kell tartanom!” – mondta Sullivan. „Parker nem eladó semmilyen áron. A szurkolók kedvenc játékosa, és a csapat egyik vezéregyénisége, tehát nagy szüksége van rá az alakulatnak. Új éra következik a West Hamnél. Megpróbálunk egy sokkal ütősebb és egy sokkal eredményesebb gárdát 'összekalapácsolni'.”
Parker 2007-ben igazolt a Newcastle-hez, 7 millió font ellenében, miután két évvel az előtt a Szarkák kedvéért hagyta ott a Chelseat 6.5 millió fontért. A Tottenham Hotspurt egyébként már konkrét ajánlatot is letett a középpályásért, amit a West Ham habozás nélkül utasított vissza.
Parker részt vett a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon, de múlt hét pénteken már csapatkapitányként irányította a londoni egyesületet a Panathinaikos elleni 1-0-s siker alkalmával.
(vaskor)