TopFoci.hu hatharom.hu



Hírlista

Hírkereső.hu

Lapszemle.hu

Friss hírek

 

Egyéb

Göröcs János 75 éves
2014-05-07 22:02:21

Csütörtökön ünnepli 75. születésnapját Göröcs János olimpiai bronzérmes labdarúgó, az Újpest 62-szeres válogatott csatára.
"Megmondom őszintén, kicsit izgatott vagyok, hiszen ezekben a napokban rengeteg helyről keresnek, és sok mindenkinek kell nyilatkoznom, de hamarosan ez véget ér és visszatérnek a megszokott hétköznapok" - nyilatkozta az MTI-nek a már húsz éve nyugdíjas Göröcs János, aki a nyarat általában a Balatonnál tölti, ahol mint azt elmondta, egy hétvégén akár tíz futballmérkőzést is megnéz, kezdve a magyar bajnokiktól, a német, a holland és az olasz élvonalbeli találkozókig.

A Titi becenévre hallgató támadó mindössze 18 éves volt, amikor a Bp. Vasas Izzó csapatától az Újpesthez szerződött.

"Konkoly Béla bácsi azt mondta, menjünk el sétálni egyet és amikor a Megyeri úthoz értünk, a kezembe nyomta az átigazoló lapot, én pedig boldogan szerződtem az Újpesthez" - elevenítette fel a klubváltás pillanatait Göröcs János.

A kiváló futballista tizenöt éven keresztül erősítette a lila-fehéreket, első bajnoki címét 1960-ban ünnepelte, majd részese volt az Újpest nagy menetelésének.

"Nagy szerencsém volt, hiszen egy erős csapatba kerültem, de azt gondolom, a későbbi időszakban még jobb gárdában futballozhattam" - utalt Göröcs a legendás újpesti "ötösfogatra", azaz a Fazekas László, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Zámbó Sándor csatársorra, amellyel sorozatban hét bajnoki címet nyert a gárda. Egy térdsérülés miatt az utolsó két újpesti évében már kevesebb lehetőséghez jutott, majd hasonló okok miatt a Tatabányából vonult vissza.

Válogatottbeli pályafutása kiválóan indult, hiszen megszakítás nélkül 50-szer ölthette magára a címeres mezt.

"Baróti Lajos bácsi Sándor Csikar visszavonulását követően mindenképpen jobbszélsőt szeretett volna velem játszatni, de azt én nem szerettem és nem is tudtam. Ezzel elváltak útjaink és már csak elvétve kaptam lehetőséget a válogatottban." - tette hozzá.
Legemlékezetesebb mérkőzését, saját bevallása szerint 1959-ben játszotta, a világbajnoki ezüstérmes svéd csapatot a magyar válogatott 3-2-re győzte le a Népstadionban, ahol két gólt szerzett és egy gólpasszt adott.

A jelenlegi válogatottal kapcsolatban Göröcs János megjegyezte, nehéz optimistán nyilatkozni, látva a finnektől elszenvedett 2-1-es vereséget:

"A második félidőben a velünk elvileg azonos szintet képviselő finnek gyakorlatilag leiskoláztak minket. Nincsenek sajnos olyan játékosaink, mint amilyenekkel a legjobb válogatottak rendelkeznek, ezek a különbségek sajnos ki is jönnek. Emellett nonszensznek tartom, hogy 50 futballistát meg kell nézni, miközben jó, ha van 15 válogatott szintű labdarúgónk. Azt gondolom, ha sikereket akarunk elérni, akkor a riválisainkat hazai pályán mindenképpen meg kell vernünk."

Göröcs, aki edzőként bajnoki ezüstérmet és kupát nyert a lilákkal, szeretett csapatáról, az Újpestről sem tudott sok jót elmondani:

"A mi időnkben, ha ennyi vereséget szenvedtünk volna, az biztos, hogy világgá zavarják az egész csapatot. Főleg, ahogyan most az MTK átgázolt a csapaton, Újpesten ilyet egyszerűen nem szabad, nem csoda, ha elmarad a közönség. Emlékszem, nekünk volt olyan szombat délelőtti mérkőzésünk, amin 19 ezer néző volt kint." - nyilatkozott Göröcs.

(MTI)

Ne álmodozz hosszú futballkarrierről, ha az apád törzsfőnök
Marchettiért ajánlatot tett a Milan
Újabb francia labdarúgó a Newcastle-nél
Nasri hosszabbított a Manchester Cityvel
Matrit kölcsönadta a Milan Genoába
Huszti Szabolcs Kínába szerződik
Allegri veszi át a Juventust
Adil Rami a Milan játékosa lesz
Vb-2014 - Klose alszik egyet a folytatásra
Vb-2014 - Schweinsteiger újabb trófeákat akar
 
 Átigazolások
 Juventus
 AC MILAN
 Chelsea
 Real Madrid
 Egyéb sporthírek
 Premier League
 As Roma
 OFF topik
 Az ev leg-jei..
Laptop © powered by arukereso.hu

Vennikéne műszaki webáruház