TopFoci.hu hatharom.hu



Hrlista

Hrkeres.hu

Lapszemle.hu

Friss hrek

 

A magyar csapat

A Puskás Ferenc Stadion 90-100 milliárd forintból épülhet fel
2014-06-27 09:31:56

Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdõdhetnek és három évvel késõbb fejezõdhetnek be.

"Három-négyezer euró közé lõttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak" - mondta a Sport TV Mai Helyzet címû mûsorában csütörtökön a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.

A Nemzeti Sportközpontok vezetõje arról is beszélt, hogy elkészült a koncepcióterv, és úgy látja, év végére készen lesz a kiviteli terv is, amely alapján kiírják a kivitelezõ kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az ütemterv alapján 2015 tavaszán zárulhat le a procedúra és körülbelül három évet vehet igénybe a megépítés.

"2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntõt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény" - jelentette ki Vígh László, aki megemlítette azt is, hogy a magyar szövetség ezzel a stadionnal pályázott a 2020-as Eb 13 helyszínének egyikére, melynek eredményhirdetése szeptemberben lesz.

Vígh László beszélt a "stadionban stadion" koncepcióról is, eszerint belépve a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítik az újat, ami tulajdonképpen az 1953-as tervek befejezése. Ebbe a kettõbe "beleteszik a vadonatúj, 65 ezres, az UEFA besorolása szerinti legmagasabb szintû stadiont".

"Huszonegy különbözõ sportág képviselõi tudnak majd a falak között sportolni. Körülbelül 31-32 ezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidõ- és versenysportolók az új olimpiai központban" - mondta Vígh László a régi és az új stadion falai közötti tér kihasználásáról.

(MTI)


Ne álmodozz hosszú futballkarrierről, ha az apád törzsfőnök
Marchettiért ajánlatot tett a Milan
Újabb francia labdarúgó a Newcastle-nél
Nasri hosszabbított a Manchester Cityvel
Matrit kölcsönadta a Milan Genoába
Huszti Szabolcs Kínába szerződik
Allegri veszi át a Juventust
Adil Rami a Milan játékosa lesz
Vb-2014 - Klose alszik egyet a folytatásra
Vb-2014 - Schweinsteiger újabb trófeákat akar
 
 Átigazolások
 Juventus
 AC MILAN
 Chelsea
 Real Madrid
 Egyéb sporthírek
 Premier League
 As Roma
 OFF topik
 Az ev leg-jei..
Laptop powered by arukereso.hu

Vennikne mszaki webruhz